2014. Május 06. Kedd, 19:57
Közmeghallgatás lesz május 19-én, hétfőn este hattól. Kérdéseket írásban május 12-ig lehet eljuttatni az illetékes email címekre. A témákat átfutva úgy tűnik elsősorban a felüljáró építéséről lesz szó. Természetesen helyben és előzetesen feltett kérdésekre is válaszolnak.
Utoljára tavaly novemberben volt közmeghallgatás a városban, azon még mi is ott voltunk (Közmeghallgatás), sőt még felkészítőt is írtunk hozzá (Segítünk felkészülni a közmeghallgatásra).
A pecel.hu oldalon olvasható közlemény szerint a mostani tervezett témák:
- polgármesteri beszámoló a várost érintő eseményekről,
- a vasúti felüljáró megépítésével kapcsolatos kérdések (erről itt írtunk, interjút is készítettünk és a népszavazási kezdeményezésről is beszámoltunk),
- válaszadás az előzetesen írásban megküldött kérdésekre,
- résztvevők közérdekű kérdései, javaslatai,
- válaszadás a helyben feltett kérdésekre,
- polgármesteri zárszó.
A közérdekű kérdéseket május 12-ig írásban is el lehet juttatni a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. vagy Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. címekre.
A kérdésekre a polgármester, illetve a polgármester döntése alapján az alpolgármester, az illetékes bizottság elnöke vagy a jegyző ad választ - zárul a közlemény.
{jcomments on}