Hírek Helyi hírek Normál helyi "80 millió Ft-ot sikerült fejlesztésre fordítani"

"80 millió Ft-ot sikerült fejlesztésre fordítani"

 

Interjú Klász Lászlóval a Vízmű ügyvezetőjével.

 Tavaly év elején nagy felháborodást keltett a vízdíj drasztikus emelése. Az ügyben még aláírásgyűjtés is indult.

 Az indokolatlannak tűnő drágulást májusban a Vízmű Kft. ügyvezetője, Klász László egy szakmai fórumon igyekezett - az önkormányzat kérésének eleget téve - érvekkel alátámasztani. A fórumon elhangzott előadásokból világossá vált, hogy a hálózat elavult, jelentős fejlesztésekre szorul. Minthogy a korábbi években a fejlesztések elmaradtak, a bevatkozás egyre sürgetőbbé vált. Klász László felvázolta a következő évekre tervezett beruházásokat, amelyek a vízdíj emeléséből fedezhetők. A tervek elég konkrétak voltak ahhoz, hogy egy év elteltével megkérdezzem, mit sikerült teljesíteni.

A tavalyi lakossági fórumon elhangzott: “Az infrastruktúra jórészt 50 éves, az elkövetkező 10-15 évben több mint 1,5 milliárd forintot (mai áron) kellene költeni a rendszerre. A fejlesztési igények jelentős része “tűzoltásnak” minősül, amit két éven belül el kell végezni.” A prezentáció konkrét fejlesztési terveket sorolt fel 2008-ra. Mit sikerült eddig megvalósítani a tervekből?
Az elmúlt évben mintegy 80 millió Ft-ot sikerült fejlesztésre fordítani a megemelt vízdíjból. A rekonstrukciós munkák mellett előre nem tervezett felújítások is voltak. Voltak olyan munkálatak amiket csak részben sikerült teljesíteni (pl. Várhegyi tározó töltővezeték csere) és előfordult, hogy többet sikerült teljesíteni (pl. szennyvízcsatorna fedlap csere).

Gondolom a jelenlegi locsolási tilalom is összefüggésben van a hálózat fejlesztési igényeivel. Meddig várható a locsolási tilalom fenntartása?
A locsolási tilalom fenntartásának ideje időjárásfüggő. Bevezetésének két oka van egyrészt az igényekhez képest kevés víz, másrészt az emberi szolidaritás hiánya. 

A hálózat tulajdonosa az önkormányzat, üzemeltetője a Vízmű Kft. A fejlesztéshez milyen egyéb forrásokat lehet szerezni a szolgáltatási díj felett? Vannak-e pályázati lehetőségek?
Pályázati lehetősége a hálózat felújítására nincs. Jelenleg az önkormányzattal közösen pályázunk a szennyvíz kezelő bővítésére, amely pályázat első fordulóját meg is nyertük. 

Március-áprilisban mindenki megkaphatta az új szerződést. Miért is volt szükség a szerződés módosítására?
Az új szerződés megkötésére a számlázási mód tehát az általány díj és az évi egyszeri elszámolás bevezetése miatt volt szükség. 

Még 2007. végén elkészült a Vízmű Kft. honlapja. A honlapról le lehet tölteni nyomtatványokat, vagy be lehet jelenteni a mérőóraállást. Ez utóbbi lehetőség - saját tapasztalat alapján mondom - még nem működik tökéletesen. Mennyire használják a péceliek a vízmű internetes felületét?
Az internetes felület használata sajnos még nem igazán elterjedt.

pécelinfo.hu  hírek
Ma 2025. Május 19., Hétfő, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.
facebook pécelinfo twitter pécelinfo Kövesd a pécelinfo-t a facebookon,  a twitteren és az ask.fm-en!