2012. Október 08. Hétfő, 09:37
Szeptember 27-én zárt ülés keretében döntött a testület a Péceli Művelődési Ház és Könyvtár vezetői pályázatáról. A háromszor is meghirdetett pozícióra Nagy Annamára a XVII. kerületi Csaba Ház művelődésszervezője adott be sikeres pályázatot. Megkérdeztük a tervekről.
A pozíciót már közel egy éve hirdették meg először, az utolsó körben információnk szerint nyolcan jelentkeztek. Az intézmény új vezetője a közeli XVII. kerületi Csaba Házból érkezik.
Milyen elképzelésekkel vágsz neki a péceli művelődési ház és könyvtár irányításának?
Sokan mondják, hogy nagy fába vágom a fejszémet, mert Pécelen aztán nehéz megmozgatni az embereket, de én bizakodó vagyok. Természetesen nem egyszerű a feladat, de annyi támogatást kaptam és kapok már most barátoktól, ismerősöktől (pedig még el sem kezdtem a munkát), hogy azt gondolom, nem lehetetlen. Nem világmegváltásban gondolkodom, egy szerethető, barátságos ház létrehozása a célom, ahová ismerősként jönnek be az emberek, amiről tudják, hogy van, keresik a programokat, figyelik, hogy mi történik benne.
Egy agglomerációs kisvárosban az emberek bejárnak Budapestre és rendszerint ott is szórakoznak. Ez egy speciális helyzet. Lehet-e és kell-e ezt ellensúlyozni? Milyen programokat tartasz kívánatosnak Pécelen?
Igen, valóban speciális a helyzet, de azért nagyon sokan vannak, akik nem járnak be (pl. kisgyerekes anyák, idősek) és nekik itt helyben kell kikapcsolódási, szórakozási illetve tanulási lehetőségeket nyújtani. Ráadásul az utóbbi években Pécel olyan mértékben bővült, hogy azt gondolom, van már helyben is kereslet a programokra.
Természetesen rengeteg elképzelés van már a fejemben, ráadásul az előző munkahelyemen, a Rákoscsabai Közösségi Házban gyakorlatilag ugyanilyen helyzetben voltunk, hiszen Csaba már Budapest határán található, az emberek ugyanúgy a belvárosba járnak szórakozni. De ott is sikerült megtalálni azokat a programformákat, amire be tudtuk vonzani a közönséget.
Budapest kínálatával nem lehet versenyezni, de sokan vannak, akik nem akarnak autózni, vonatozni egy koncert vagy előadás miatt. Első körben mindenképpen populárisabb műfajokban gondolkodom, aztán szép lassan kialakul majd, mi az, amire eljönnek az emberek és mi az, ami nem.
Feladataid közé fog-e tartozni, hogy a te koordinálásod mellett valósuljanak meg a városi rendezvények?
Sok kérdés még egyeztetésre vár, illetve folyamatban van az egyeztetés. Azt gondolom azonban, hogy olyan sok és sokféle rendezvény van már a városban, köszönhetően a tenni akaró civil szervezeteknek, intézményeknek és magánszemélyeknek, hogy ezeket mindenképpen meg kell tartani, folytatni kell.
Nem gondolom, hogy a művelődési háznak az a lenne a feladata, hogy minden programot itt kellene megszervezni, senkitől nem szeretném ezt a lehetőséget elvenni. A koordinálás azonban már lehet feladatom, hiszen valakinek a kezében kell tartani a nagyobb programok időpontját, hogy ne szerveződjenek egymásra események, hogy követhetőek legyenek. Bár ezzel eddig sem volt gond. Mindenképpen azt gondolom, hogy ezeket fel kell osztani és békében megférünk majd egymás mellett. Annyi azonban biztos, hogy most már a művelődési házban is lesznek hasonló programok és ez mindenképpen újdonság lesz.
Tervben van-e valami több civil szervezetet is érintő, közös programnaptár elkészítése?
Az előző kérdésnél már nagyjából meg is van erre a válasz. Én mindenképpen ezt szeretném, a célom az, hogy egymás mellett és ne egymás ellen működjünk. Szeretnék mindenkit megkeresni majd (civil szervezeteteket, oktatási intézményeket, stb.), egyeztetni, megbeszélni a terveket és elképzeléseket, de ehhez, természetesen idő kell, egy kis türelmet kérek mindenkitől.
Sokszor elhangzik, hogy kevés a pénz Pécelen a közfeladatok ellátására, de talán országszerte így van. Pénz nélkül mit lehet csinálni?
Nehéz kérdés ez, bár talán nem is annyira. Persze sok pénzzel hamarabb lehet látványos dolgokat csinálni, nagyot dobni. De azért el lehet indulni kevés pénzből, vagy akár pénz nélkül is. Lassabb és kevésbé látványos lesz a fejlődés, de azt gondolom, és már az eddigiek is azt mutatták, vannak Pécelen segítőkész emberek, akik munkájukkal sokat tudnak segíteni nekünk.
De nem csak erre gondolok. Egy művelődési ház esetében ma már, mondhatjuk, hogy sajnos, de országszerte ez a helyzet, még a legnagyobbaknál is, a régi típusú, kizárólag közpénzekből finanszírozott közművelődési tevékenység nem tartható, sokkal nagyobb szerep jut az intézményekben a piaci alapokon nyugvó, gazdaszemléletű üzemeltetési szempontoknak is.
Egyszerűen az a helyzet, hogy meg kell teremtenünk a közművelődési tevékenységhez szükséges anyagiakat. Terembérekből, tanfolyamokból, reklámbevételekből és szponzorációkból. Amennyit termelünk, annyit költhetünk. De azt kell mondanom, ha nem hinnék abban, hogy Pécelen ismét lehet egy működő, az emberek által szeretett és látogatott művelődési házat csinálni, akkor nem is vágnék bele. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de a cél nem megvalósíthatatlan.
Szerinted mik lesznek a legfontosabb kihívások? Rövid távon nyilván a könyvtár költözése leköti az energiákat, de az önkormányzati feladatok ellátásában is komoly változások zajlanak.
Igen, a költözés (ami ráadásul most nagyon felgyorsult) sok kérdést felvet, amik még számomra is megválaszolatlanok. Ki kell alakítani majd nem csak a könyvtárat, de a művelődési ház klubhelyiségeit is, az adottságokhoz alkalmazkodva kell majd megtalálni a legjobb programformákat, tanfolyamokat, klubokat. Vannak pozitív és, persze, negatív vonzatai is a költözésnek, de hogy valójában mik is ezek, az a működés során fog kiderülni.
Én ezen kívül két fontos feladatot látok még így az elején. Az egyik az, hogy a művelődési házat ismét a köztudatba kell hozni, hiszen már nem csak az új lakosok nem tudják, hogy van ilyen, hanem, sajnos, a régiek is kezdik elfelejteni, pedig még nem is olyan régen sokan jártak ám ide, sok érdekes dolog zajlott a házban.
Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy szeretném megtudni, felmérni, az embereket mi érdekli, mire jönnének el, mire szánnak időt és pénzt, hiszen nekik szeretnénk csinálni ezt az egészet. Persze, tudom ám, ilyenkor a legvadabb elképzeléseiket is leírják, elmondják, egy Gun’s’Roses koncertet pillanatnyilag még nem tudok Pécelre hozni, de azért biztosan lesznek megvalósítható vágyak is. Még akkor is, ha tudom, a karosszékből elmondani mindig könnyű az igényeket, de ha pénzt és időt kell rá áldozni, akkor már sokkal kisebb a hajlandóság. De bízom benne, hogy igenis van a városban olyan kereslet, amire mi tudjuk a kínálatot nyújtani. Az önkormányzati feladatellátásról még nem tudok nyilatkozni, ezek is egyeztetés alatt vannak.
Véleményed szerint miért csak ilyen hosszú idő elteltével sikerült vezetőt találni az intézmény élére (a pályázatot már többször meghirdették)?
Erre, természetesen, nem én fogom megadni neked a választ, de az biztos, hogy sokat szigorodtak a feltételek egy művelődési ház igazgatói kinevezéssel kapcsolatban, például csak olyan jelölt nevezhető ki, aki elvégezte a gazdasági, vezetési, pénzügyi és államháztartási ismeretek közművelődési intézményvezetőknek elnevezésű tanfolyamot, ez egy kb. 5 hónapos képzés, ami most már kötelező. Sok pályázónak ez még nincs meg, így pl. bármennyire jó egy jelölt, nem nevezhető ki. Talán nálam az is nyomott a latba, hogy, bár pillanatnyilag nem itt élek, de a gyökereim és a családom, a barátaim a mai napig Pécelhez kötnek. Sokat tudok a városról, ismerem az embereket, a művelődési házat (gyerekkorom óta).
{jcomments on}