Hírek Helyi hírek Normál helyi Munka kisgyermekkel kutatás eredményei

Munka kisgyermekkel kutatás eredményei

Tavaly májusban indult a Munka kisgyermekkel program, melynek célja megoldásokat kínálni a kisgyermekes szülők munkaerőpiaci helyzetére. A projekt két éves, melynek első fázisában Közép-Magyarországon kérdeztek meg kisgyermekes szülőket és munkaadókat. Az eddig összegyűlt tapasztalatok is beszédesek.

A kutatási eredményekről a program koordinációs feladatait ellátó Iparfejlesztési Közalapítvány tájékoztatta a pécelinfo.hu-t.

A kiadott közlemény szerint a kutatás két fő kérdést fogalmazott meg: Megéri-e egy cégnek olyan munkaerőt alkalmazni, aki alkalmasint rugalmasabb munkabeosztást igényel a „családi logisztika” érdekben illetve dolgozhat-e úgy egy újdonsült szülő, hogy sem a család, sem a munkahely felé nem kell lelkiismeret-furdalást éreznie, és mégis mindkét területen teljesíteni tud?

A 2012-ben végzett felmérés a már működő jó gyakorlatokra, a gyermekfelügyeletre és a családbarát munkahelyi megoldásokra fókuszált.

A jó gyakorlatok és a foglalkoztatás területén legfontosabbnak a szülők a rugalmasságot tartották. Három munkaforma került elő számottevő gyakorisággal a kutatás során: a szülők több mint egyharmada igényelné a rugalmas kezdési-befejezési időpontokat, a részmunkaidőt vagy a rugalmas foglalkoztatást. Nagyságrendileg kevesebben említették, mégis jelentősnek mondható a szülés utáni szabadság kivételének, illetve a képzési lehetőségek támogatása.

Azok a cégek, akik a szokásostól eltérő megoldásokat is alkalmaznak, általában rész-, illetve rugalmas munkaidőt biztosítanak a beosztottaknak; nem kedvelik ugyanakkor a munkakör megosztását, illetve a több műszakos munkát.

A gyermekfelügyelet az egyik legnagyobb megoldatlan probléma, amely a kisgyermekes szülők foglalkoztatása kapcsán felmerül. A szülők tapasztalata szerint az intézményesített gyermekfelügyelet rendkívül nehezen oldható meg a bölcsődei és az óvodai férőhelyek hiánya miatt; a megkérdezettek mindössze 7 százalékának van lehetősége bölcsődei, 9,6 százalékának pedig óvodai férőhelyet igénybe venni. A szülők legnagyobb arányban ezért az - előre kevésbé tervezhető - családon, illetve a baráti körön belül megoldott gyermekgondozás lehetőségével élnek.

Habár a céges gyermekfelügyelet jelentősen megkönnyítené a szülők visszatérését, a lekérdezéskor vállalati oldalról senki nem jelezte, hogy céges gyermekfelügyelet bevezetésén gondolkodna.

A családbarát munkakörnyezet kialakításának akadályairól és ösztönzőiről megkérdezett vállalatok a rugalmas foglalkoztatás, illetve a kisgyermekes szülők alkalmazásának legfőbb gátló tényezőjeként az állami ösztönzők hiányát említették; ezt az adózási szabályok, a belső források, illetve a közvetlen üzleti érdek hiánya követte. A kutatás nyitott kérdések segítségével megkérdezte a cégeket arról is, hogy egy anyabarát cég mit tesz női alkalmazottaival a gyermekvállalás egyes időszakaiban. A válaszadók szerint a vállalat feladata a visszatérés lehetőségének biztosítása, illetve a kölcsönös bizalmi légkör megteremtése.

A várandósság időszakában a megkérdezett képviselők szerint a cégnek nincs teendője; ez az időszak lenne a kismamák szerint ellenben legalkalmasabb arra, hogy a jövőbeni együttműködést és a közös munka feltételeit megtervezzék (pl. visszatérés időpontja, vállalandó munka, jövőbeni elvárások).

A szülés utáni időszakra vonatkozólag mind a szülők, mind a cégek fontosnak tartották a folyamatos kapcsolattartást, illetve az otthon maradó munkatárs vállalati képzésekről szóló tájékoztatását. A kisgyermekes szülőket érintő sztereotípiák tekintetében céges részről legjellemzőbb az volt, hogy a kismama vagy kispapa (bár ez utóbbi hazánkban nem jellemző) sokáig marad otthon, kiesik a munkagyakorlatból, majd visszatértekor családi kötelezettségei miatt nem elsősorban a munkájára fog koncentrálni. A megkérdezett szülők leginkább a leépítéstől, az elbocsátástól, illetve a hátrányos megkülönböztetéstől, és az alacsonyabb beosztásban való foglalkoztatástól félnek.

Dr. Bárdos Krisztina, a Munka kisgyermekkel program konzorciumának vezetője a kutatással kapcsolatosan hangsúlyozta: „A szülők közel harmada szeretné csökkenteni a gyermekneveléssel otthon töltött időt, és visszamenni dolgozni, amennyiben a cég ezt megfelelő munkakörülmények biztosításával támogatná; ilyen például a rugalmas munkaidő biztosítása, illetve a gyermekelhelyezésben való segítség. A cégek így minimális befektetéssel saját, képzett munkaerejük megtartásához járulnának hozzá.”

További információk a programról: www.munkakisgyermekkel.hu

{jcomments on}

pécelinfo.hu  hírek
Ma 2024. Október 10., Csütörtök, Gedeon napja van. Holnap Brigitta napja lesz.
facebook pécelinfo twitter pécelinfo Kövesd a pécelinfo-t a facebookon,  a twitteren és az ask.fm-en!