Hírek Magazin

Magazin

Motoros túra Vadnára

 

Budapest - Vadna 2010. 07. 03.

Időben indultunk, mintegy 40 motorral...

Izgatottan vártuk a szombat reggelt. A találkozó ugyan kilencre volt tervezve, de én már reggel hétkor a kávém mellett ücsörögtem. Az utolsó napon kapott kedvezőtlen hírek, kicsit beárnyékolták az előttem álló napot, de értek kellemes meglepetések is.

Kicsit visszakanyarodnék a péntek délutánhoz. 
Kis Péter a Péceli festékbolt gazdája kora délután érkezett hozzánk, hogy bepakoljuk az összegyűlt adományokat. A Renaultban addigra már bepakolva várta az utazást a sok tisztító és fertőtlenítőszer és ki tudja még mi minden hasznos dolog, amit Péterék szántak Vadnára.

tovább >>>

 

Nemzetközi Duna Nap 2010.

Duna Nap 2010
Nemzetközi Duna Nap – 2010. június 29.

A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság kezdeményezésére – a Duna Védelmi Egyezmény aláírásának tizedik évfordulója alkalmából – 2004. június 29-én ünnepelték először a folyó menti országok az első Nemzetközi Duna Napot. A Duna Védelmi Egyezmény a folyó és vízgyűjtője védelmében születetett, a Nemzetközi Duna Nap célja pedig az, hogy felhívja a Duna-menti országok figyelmét a naponta használt – gyakran kihasznált – folyóra, arra a szolidaritásra, amelyet a közös víz megosztott felelőssége jelent. A Fekete erdőtől a Fekete tengerig, Európa szerte rendezvények sorával emlékeznek meg a jeles napról.

tovább >>>

   

Péceliek az égen

Kiskorom óta érdekel a csillagok titokzatos világa. Sokszor fürkésztem az eget szabad szemmel és kisebb-nagyobb távcsövekkel, csillagász szakkörre jártam és a Planetárium előadásait látogattam. Mostanában nem sok időm jut erre a hobbira, de mindig elolvasom az érdekesebb cikkeket a csillagászat világából.
Ezért is örültem annak, amikor egyik este kutyasétáltatás közben a tudomásomra jutott, hogy van Pécelen egy (sőt kettő!) olyan ember, aki elég komolyan foglalkozik a távoli bolygók és csillagok kutatásával sikeresen, nemzetközileg is elismert szinten.

tovább>>>

   

Bemutatjuk: Monte Vigo Szabadidő Centrum

Monte Vigo PécelA festői péceli dombok lábainál üzemeltetik a “Monte Vigo Szabadidő Centrumot”, mely lovardájával és quad technikai pályáival 5 éves kortól felnőtt korig mindenkinek maradandó élményt kínálnak.

Célja: az aktív pihenés, felfrissülés.
A játék egész életünket végigkísérő tevékenység: játszik a gyermek és játszik a felnőtt is.

tovább>>>

   

Szerkesztőségi túra

Pécelinfo biciklizés PécelenA vulkáni hamu veszélyével dacolva szombaton elcsomagoltuk a pecelinfo.hu szerkesztőségében több hónapja őrizgetett csokoládét és elindultunk egy Pécel környéki biciklis túrára, hogy méltó módon ünnepeljük meg az egyre népszerűbb péceli információs honlap fennállásának hetedik hónapját. Nézzék meg merre jártunk és milyen fotókat készítettünk! Előre bocsájtjuk, hogy érdemes túrázni Pécel környékén.

Bővebben: Szerkesztőségi túra

   

Képriport a városrehabilitációról

Mint ismeretes Pécel város pályázaton nyert pénzt a városközpont fejlesztésére. Izgalmas hónapok következnek, hiszen hamarosan kezdődik a a beruházás. A következő oldalon Barta Zoltán operatőr összefoglalója tekinthető meg a munkálatok konkrét tartalmáról és a várható hatásokról.

Bővebben: Képriport a városrehabilitációról

   

1. oldal / 2

pécelinfo.hu  hírek
Ma 2017. December 16., Szombat, Etelka és Aletta napja van. Holnap Lázár és Olimpia napja lesz.
facebook pécelinfo twitter pécelinfo Kövesd a pécelinfo-t a facebookon,  a twitteren és az ask.fm-en!