BMX az életük

Az utóbbi hetekben elkeseredett küzdelmet folytattunk azért, hogy valami igazán szórakoztató, nyárvégi üde riporttal tudjunk szolgálni az egybegyűlteknek. Már majdnem feladtuk, amikor a google lábunk elé sodort egy Pécelen készült videót az internet legmélyebb bugyraiból. A videón zsenge ifjak BMX-eznek jól láthatóan két kezükkel épített pályákon. Utánamentünk.

 

A feltöltött videó alapján a fiúkat gyorsan elértük, kérdéseinkre készségesen válaszoltak. Elmondták, hogy a társaság nagyon vegyes, van aki csak két éve, de van aki már lassan 8-9 éve "űzi az ipart". A létszám változó, de a helyi keménymag nagyjából 10 fős, az életkor 13 és 23 év között mozog. A bringások jellemzően péceliek, de alkalmi vidéki kapcsolatokkal is gyakran kiegészül a csapat.

Volt vagy jelenlegi osztálytársak, gyerekkori barátok, ismerősök álltak össze, jellemzően a saját szórakoztatásukra bmx-ezni. Vannak ugyanakkor már olyanok is akik - több-kevesebb sikerrel - versenyeken is megméretteték tudásukat.

Számunkra a legizgalmasabb kérdés a pálya volt. A videón jól látható, hogy a srácok lapátokkal és vödrökkel felszerelkezve építették meg maguknak a néhol több méteres rámpákat. A pálya stabil, meglepően szilárd a talaj. Kérdésünkre megerősítették, hogy igen "a pályánkat lapátokkal földből és vízből építettük a puszta, bőrkeményedéses kezünkkel". Segítséget nem kaptak, mindenki otthonról hordta az éppen szükséges szerszámokat az építéshez. Elmondásuk szerint elég tartósra sikeredett, "7 nappal és éjjelen át csákányozhatnánk, akkor se jönne szét, annyira összeálltak a folyamatos locsolástól és ugrálástól".

Több helyen is volt már Pécelen pályája a társaságnak, de azok fenntartását folyton akadályozta valami. "A mostani pálya egy elég jó helyen található: fás, erdős, csendes kis területen és még kis patakocska is segítségünkre van a forró száraz időben". Óvatos kérdésünkre, hogy mindehhez kellett-e engedélyt kérni, a fiúk fiatalos nagyvonalúsággal csak annyit válaszolnak, hogy még "senki sem tiltakozott ellene". "Sőt, elég sokan akik arra tévednek, leülnek pár percre és csatlakoznak a nézőkhöz" -teszik hozzá.

A törpök élete nem csak játék és mese - a videón jól látható, hogy néha esések is színesítik a játékot. "Persze, hisz ez a sport nem holmi kis laza, könnyed. Itt kemény esésekről, törésekről és ficamokról beszélhetünk" - teszik helyre az álnaív kérdésünket. Egyúttal megtudjuk, hogy a nyarat két csukló töréssel és egy ficammal, valamint pár zúzódással zárták.

A fiúk és a "vízhordó" lányok szinte naponta kijárnak - ha idejük és az idő engedi. "Remek dolog kint lenni a szabadban a barátaiddal és egy jót biciklizni" - színezik tovább a romantikus tablót.

(Aki szeretné felvenni a kapcsolatot a péceli BMX-esekkel, a pinter.attila42@chello.hu címen teheti.)

{jcomments on}

pécelinfo.hu  hírek
Ma 2024. Október 22., Kedd, Előd napja van. Holnap Gyöngyi napja lesz.
facebook pécelinfo twitter pécelinfo Kövesd a pécelinfo-t a facebookon,  a twitteren és az ask.fm-en!