Hírek Helyi hírek Normál helyi Átadták az új városközpontot

Átadták az új városközpontot

Elnyújtott és hosszú előjáték után május 26-án, szombaton színes lufik lövelhettek az égbe Pécel megújult központjából. Az átadás igazán ünnepélyesre sikeredett. Látványos bemutatók, koncertek, kiállítások, híres emberek és gyereknaphoz illő szórakoztató elemek színesítették a napot.

A pályázat

Pécel Város önkormányzata a Ráday kastélyt kezelő Műemlékek Állami Gondnokságával valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel közösen még 2008 júniusában, a megelőző képviselő testület döntése szerint nyújtott be pályázatot a város fejlesztésére. Az új városközpont kialakítására, a kastély márványistállójának felújítására, a piactér részleges megújítására, az érintett közművek felújítására - hogy csak a jelentősebb projektelemeket soroljuk fel - összesen 520 millió forintos támogatást nyert el az önkormányzat vezette konzorcium (a projekt teljes költségvetése 714 millió forint volt, amiből adódik, hogy a projekt 73 százalékos támogatás intenzitás mellett valósulhatott meg).

Benkovics Gyula korábbi polgármester a pályázatról szóló végső döntés előtt beszélt a pécelinfo-nak a projektről. A projekt bemutatása mellett kiemelte a kötöttségeket. Egyrészt a felhívás meghatározta, hogy mire lehet pályázni, másrészt a város korábban kialakult képe sem engedte szabadon szárnyalni a fantáziát. Ekkor még 2010. augusztus 31. volt a projektzárásra kitűzve (A polgármester válaszol - július).

Rögös út

2008-tól több év telt el, időközben nem csak a Műemlékek Állami Gondnoksága változott Nemzeti-re, a péceli testület is kicserélődött. Az új városvezetés jól érzékelhető távolságtartással közeledett a beruházáshoz. Szőllösi Ferenc újonnan megválasztott polgármester ezt a pécelinfo-nak adott interjúkban is többször jelezte ("A beruházást egyébként nem tartanám feltétlenül szükségszerűnek" ) - erre Sarlós Imre korábbi és jelenlegi képviselő is felfigyelt és hivatkozott szórólapján (a pécelinfo-s hivatkozást külön köszönjük).

Információnk szerint a hezitálás arra vezethető vissza, hogy az önerő előteremtéséhez szükséges források biztosítása ugyan nehézkesnek bizonyult, így megfontolandó volt a pályázat "visszaadása", ez viszont komoly negatív következményekkel járt volna - elég csak a konzorciumi partner jól előrehaladt beruházásának kockáztatására gondolni. Tény, hogy a Ráday kastélyhoz kapcsolódó beruházások jóval hamarabb megkezdődtek, a támogatás visszadobása - ha nincs lehetőség a szerződéstől részlegesen elállni - komoly gondot jelentett volna a konzorciumi partnernek.

Elhúzódó közbeszerzési kiírások és módosítások után végül az új főtér kivitelezése 2012-ben kezdődött meg - az eredetileg tervezett műszaki tartalom szerint. Figyelembe véve a pályázati rendszer merevségét, nagyon más tartalommal nem is lehetett volna már megvalósítani a beruházást. Tehát a pályázattól való elállásra és a módosításra is szűk volt a mozgástér.

Buli van

Ilyen előzmények után került sor az ünnepélyes átadásra 2012. május 26-án. A rendezvényen többen ott voltak az előző testületből. Benkovics Gyula, korábbi polgármester is jelen volt a hallgatóság népes táborában. Szőllösi Ferenc jelenlegi polgármester beszédében - a projekt részletes ismertetése mellett - röviden kitért arra, hogy a pályázatot a korábbi testület nyújtotta be, de a legbájosabb dr. Szűcs Lajos, Pest megye közgyűlésének elnöke volt, aki választásokon átívelő összefogást vízionált a projekt mögött.

A műsor meglepően színes volt, Heltai Miklós nyugalmazott középiskolai igazgató (és több péceli civil szervezet aktív tagja) roppant szellemes átkötésekkel vezette végig a programot. A péceli kórusok, táncosok, zenészek pörgő ritmusban váltották egymást a színpadon. A kastély kertjében körhinta, mini kalandpark, ügyességi játékok várták a gyerekeket. Délután a márványistállóba költöztetett Látogatóközpont is megnyilt, a Karsai Zsigmondra emlékező tárlattal.

Aki kihagyta a történelmi eseményt, az a facebook-os galériánkkal vigasztalódhat.

{jcomments on}

pécelinfo.hu  hírek
Ma 2024. Október 22., Kedd, Előd napja van. Holnap Gyöngyi napja lesz.
facebook pécelinfo twitter pécelinfo Kövesd a pécelinfo-t a facebookon,  a twitteren és az ask.fm-en!