Sarlós Imre korábbi alpolgármestert, a péceli MSZP elnökét, a jelenlegi testület szocialista párti képviselőjét kérdeztük többek között a testületi munkáról, a város korábbi eladósodásának okairól vagy az előző ciklusok alatt megkezdett beépítésekről.

Hogy értékeli a testület eddigi munkáját? Milyen az együttműködés a képviselők között?

Még a kezdet kezdetén, 2010-ben talán érthető volt, hogy a többség, a polgármester úr, a helyettesei és frakciójuk egyfolytában visszafelé mutogatott, az elődök hibáiról beszélt, de aztán balszerencséjükre, elérkeztek a dolgos hétköznapok, amikor nekik is a városfejlesztéssel, a problémák megoldásával kellett volna (épült az óta valami, amit ők kezdeményeztek? javult a szolgáltatások színvonala? zökkenő-mentesebb a városüzemeltetés?) foglalkozni.

Nagy hamar kiderült, hogy nincs semmilyen koncepciójuk, mert az például, hogy ebbe-abba bevonunk tőkeerős befektetőket, majd valamikor, az nem koncepció, hanem álmodozás. Baj volt s van a szakmai, közigazgatási tudással, ezt mutatta, hogy olyan adórendeletet hoztak, amit az Alkotmánybíróságnak kellett megsemmisíteni. Az egészségügyi ellátás hiányosabb lett, a korábbi ciklusokban rendbe hozott egészségház lassan-lassan elveszti funkcióit. A vízművek élére először barátokat ültettek, aztán óriási terveket szőttek a cég fejlesztéséről, drága propaganda-hadjáratot folytattak s végül teljesen zavaros helyzetet teremtettek azzal, hogy megelőzendő az állami centralizációt, a vízműveket egy idegen társasághoz csatlakoztatták.

És a legújabb példa: a hó-takarítást , a csúszásmentesítést az előző két ciklusban sikeresen oldottuk meg, de ezt a rendet felborították, s ha a következő, a tavalyi évre korrigálták is a hibát, az idén megint más nem péceli vállalkozónak adták ki a feladatot, s az eredményt megtapasztalhattuk. Súlyosan bizonytalankodtak az iskolák államosítása körüli hercehurcákban. És végezetül nagy hibának tartom, hogy nem csak a testület egészét illetően nincs a stratégiai kérdésekben konszenzus, de még a többségi frakción belül is hiányzik valamiféle közös akarat, az együttműködés bizony személyi érdekek mentén alakul csak ki.

Mit jelent az ellenzéki szerep a mostani testületben?

Úgy gondolom, hogy mi ketten, szocialista képviselők a szó szoros értelmében a konstruktív ellenzék vagyunk: ami a Város érdeke, azt megszavaztuk és a jövőben is meg fogjuk szavazni, azaz támogattuk a testületi ülések határozatainak 70%-át.  De voltak olyan kérdések, amikor a többségtől gyökeresen eltérő álláspontra kellett helyezkednünk.

Nem érthettünk egyet a vízmű vezetőjének túlzott javadalmazásával, mert ezt sem teljesítménye, sem a város anyagi helyzete nem indokolta, az pedig, hogy ki kinek a barátja, ilyen ügyekben nem számít. Tiltakoztunk akkor is, amikor barátok sorát helyezték el a Vízműveknél, aztán a közművek üzemeltetésének átadásakor, s hogy igazunk volt, azt a mostani zavaros helyzet bizonyítja. Nemet mondtunk a láthatóan törvénytelen adórendeletre, s a hibáktól hemzsegő költségvetésre: ha hallgatnak ránk, elkerülhető lett volna az Alkotmánybíróság városunkat elmarasztaló döntése.

Nagyobb körültekintést, komolyabb szakmai konzultációt igényeltünk volna az iskolák összevonásakor, de a közoktatási intézmények államosításával kapcsolatban is, hiszen látható, hogy a városvezetés ezt az egész helyzetet nem érti, s nem látszik, hogy a centralizált állami szerveknél vagy velük szemben hogyan lesz képes a Város és lakossága érdekeit képviselni. 

Jelenleg nagy terhet jelent az önkormányzatnak a korábbi években felhalmozott, közel 3 milliárd forintos adósság. A probléma folyamatosan napirenden van. Mint az előző ciklus alpolgármestere, hogy értékeli a város tartozásállományának növekedését? Mivel lehet azt magyarázni?

Sokan úgy vélik, hogy az adósságügy kényes téma, különösen az előző városvezetés, vezetések számára. Hát nem az. Persze jó lenne, ha gyűlölködés és vádaskodások nélkül hajlandó lenne ki-ki végiggondolni az eladósodás okait. Sok tanulmány is született ez ügyben, én mégis megpróbálnám röviden összefoglalni az önkormányzati adósságválság legfontosabb okait.

Az első, hogy 1990-től kezdve az önkormányzatok finanszírozása egyre soványabb lett, feladataik viszont növekedtek. A forgalomképes, azaz értékesíthető önkormányzati vagyon a legtöbb település esetében kevés volt. Pécel esetében szinte semmi. A lakossági igényeket, a jogos igényeket pedig ki kellett elégíteni. Így szinte minden megye és város jókora adósságokat halmozott fel, az olyan  szerencsés kivételektől eltekintve, mint Budaörs, Veresegyház, a XIII. és XI. fővárosi kerület. És nem azért kellett hiteleket felvenni, hogy hízelegjünk a lakosságnak, hogy teljesítsük választási programjainkat, hanem az iskolák, az egészségügy, a helyi közlekedés, a városüzemeltetés elfogadható színvonala érdekében.  Csak mellékesen említem meg, hogy a legnagyobb adósságokat a fideszes vezetésű városok (Esztergom, Debrecen stb.) halmozták föl.

Tény, hogy 2002-ben 511 millió forint volt a város adóssága, és ehhez adódott a közel 100 millió kifizetetlen számla a belterületi utak aszfaltozásából. Így igaz, az adósság állomány ezt követően is folyamatosan növekedett.  Arra, amitől város egy város (Ráday gimi, Zeneiskola, egészségház, óvodák, bölcsőde, belső közlekedés, városüzemeltetés) az állami normatíván kívül évente százötven, kétszáz milliót kellett elkölteni. Emellett a Szemere iskola építésekor is adódtak az állami finanszírozás mellett járulékos költségek, s a 2006-tól beinduló uniós fejlesztések mellé is mindig le kellett tenni az önrészt.  De hadd tegyem hozzá, a hárommilliárdot meghaladó adóssággal szemben legalább két és fél milliárd forint értékű már megvalósult (parkolók, bölcsőde, városközpont stb.) vagy megvalósítható (szennyvíztisztítás) fejlesztés áll.

És hadd szóljak a svájci alapú kötvény kibocsátásáról, ami az ismeretes okok miatt jelentősen növelte a város adósságát. Most. De ez öt éve történt, amikor a legkiválóbb pénzügyi szakértők ezt ajánlották, s ajánlotta az akkori legnagyobb ellenzéki párt vezetője, a mai miniszterelnök is polgármester párttársainak.  Talán nem véletlen, hogy a kormány átvállalja, igaz szelektív módon, az önkormányzatok adósságának egy részét. Sajnos, mi sem voltunk zsenik, a túlnyomó többségnél okosabbak.

Szintén naponta bukkannak fel az új beépítésű területek infrastrukturális problémái. Mi a véleménye a korábbi testületek alatt értékesített, beépíthető területekről? Mennyire voltak ezek átgondolt fejlesztések?

Már szóltam róla, hogy Pécel a rendszerváltás idején, az önkormányzatiság megteremtésekor sem rendelkezett jelentős értékesíthető vagyonnal. Az időnként viharos terjeszkedésből elsősorban a telektulajdonosoknak, vállalkozóknak volt haszna, s a vásárlókkal is ők álltak jogviszonyban. És – mert ez is hozzátartozik – adóbevételeink – már amit az állam itt hagy nálunk, mert most megint vágtak ezen --  mindig is viszonylag alacsonyak voltak. A munkaképes korú lakosság többsége itt él ugyan, de másutt dolgozik.

Teljesen mindegy, hogy az egymást váltó testületek növekedéspártiak voltak e vagy ellenkezőleg, a régmúlt Pécelét szerették volna megtartani, a várossá válás, a gyors növekedés objektív folyamat volt, miként az agglomerációban mindenütt. Én azt hiszem, hogy ezt a folyamatot kezelni nehéz volt, de alapvetően sikerült megfelelő irányokba terelni és fenntartani.  A 2001-es rendezési terv megfelelően jelölte ki a leendő belterületeket, s nem az álmokra, hanem a valóságos folyamatokra figyelve alakult ki egy olyan koncepció, mely szerint a város 20- 25 ezer lakosra lett tervezve.

Az iskolák kapacitása, a közlekedés elbírja ezt, s e távlati gondolkodás alapján formáltuk a körülményeket. Például ezért terveztünk a Topolyosba új, nagy óvodát. Meg kell mondani, hogy a  területfejlesztő vállalkozókkal szemben az önkormányzat nem rendelkezett elegendő jogi eszközzel, ámbár a velünk kötött szerződéseket (közműfejlesztés, telekátadások) általában betartották. Az utak, más létesítmények építését így is határozottabban kellett volna megkövetelni és megkésve léptünk a víz és csatornahálózat korszerűsítése érdekében. Évtizedekig a politikai érdekek határozta meg a víz és csatornadíjat, ennek a fejlesztések elmaradása, a hálózat katasztrofális elavulása lett az ára. Amikor az előző ciklus derekán felismertük, hogy lépni kell, s egyszerre drasztikusan emeltük a díjakat, ennek közfelháborodás és népszerűségvesztésünk lett az ára: de a korszerűsítés megindult, s a  szennyvíztisztítás fejlesztésére félmilliárdos  nagyságrendben kaptunk támogatást.

Sajnos csak az előző ciklus félidejére alakult ki a lakossági szerveződések és az önkormányzat között olyan támogató munkakapcsolat, aminek első eredményei már biztatóak voltak.  Az önkormányzatoknak nincs és nem is lesz pénze, hogy elmaradt vállalkozói fejlesztéseket pótoljanak, de a lakossági érdekvédelemre kell, hogy legyen ereje (és a mainál több figyelme), a kezelésbe vett utak és infrastrukturális berendezések pedig fenntarthatók.

Az elmúlt hónapokban felgyorsult az önkormányzatok átalakítása. Járási Hivatalok és tankerületek alakultak, az önkormányzati feladatok finanszírozása gyökeresen változott stb. Hogy értékeli ezeket a változásokat?

Az iskolák fenntartásának világszerte több szisztémája alakult ki, olyan is, amit a mostani közoktatási átszervezés nálunk megcélzott  Én ugyan azt gondolom, hogy az önkormányzati fenntartás több beleszólást biztosított a szülőknek, a lakosságnak gyerekeink sorsának formálásába, de ez talán majd másként, a nyilvánosság erőteljesebb igénybevételével is elérhető.  Az igazi probléma az, hogy láthatóan nálunk is kapkodva, a feltételek kellő megteremtése nélkül zajlik az egész. Remélem, hogy ennek nem a gyerekek és a pedagógusok lesznek a kárvallottjai.  Az látható, hogy csak a kormányzati kommunikáció szerint folyik minden a legnagyobb rendben, de Pécelen még mindig van olyan iskolai dolgozó, aki nem tudja, hogy mi lesz a sorsa. Például a karbantartók januártól nem az iskolák alkalmazottai, de az önkormányzat még nem vette át őket.

Ami a közigazgatást illeti: akárki akármit mond, távolabb kerül a lakosságtól.

Lát-e az utóbbi hónapok önkormányzatokat érintő intézkedéseiben lehetőségeket, vagy inkább csak olyan döntések amelyek kényszerpályára viszik a várost?

Az új törvények, koncepciók nem az önkormányzatiságot erősítik, nem felelnek meg a szubszidiaritás elvének, miszerint a döntéseket mindig ott kell meghozni, ahol azok kifejtik hatásukat. A centralizáció, az állami központosítás Magyarországon eddig minden esetben rossz folyamatokat indított el, termőtalaja volt a rideg, személytelen, bürokratikus ügyintézésnek. Nos, egy modern világban –az internet, a nyilvánosság, az információs társadalom időszakában ezek a hibák megakadályozhatók lesznek. Mondjuk Pécelen is erősebb civil szerveződésekkel, az önkormányzatiság új lehetőségeinek felkutatásával.

(Sokan kérdezték, ezért fontosnak tartjuk leírni: nem mi döntöttünk önkényesen a hozzászólások tiltása mellett, hanem az interjúalany kérte annak korlátozását - ezt a lehetőséget egyébként mindenkinek fel szoktuk kínálni.)