2013. Március 12. Kedd, 14:29
Március 15-i városi megemlékezésen a rossz idő ellenére teltház volt. A délelőtt 10 órakor kezdődő, Pécel Város Önkormányzata és a Pest Megyei Önkormányzat szervezésében tarott megemlékezésen a polgármester is beszédett mondott. A beszédet nálunk is teljes terjedelmében olvashatja.
Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Pécel Város Képviselő-testülete nevében szeretettel köszöntöm Önöket a mai, jeles nap alkalmából! Köszönöm, hogy ilyen szép számban megtisztelték megemlékezésünket.
Amikor e beszéd megírására sor került azon tűnődtem, hogyan kezdjek neki, mi legyen az a fő irányelv, amelyre felfűzöm gondolatmenetét. Elsőként önző módon ilyenek jutottak az eszembe, mint: - ne legyek sablonos, és ha lehet, ne ismételjem önmagam. Majd azon gondolkodtam, vajon miért olyan jelentős a magyarság számára 1848. március 15.? Az utókor értékrendjére melyik magasztos fogalom van a legnagyobb hatással? Egyáltalán mi késztet bennünket, magyarokat arra, hogy az azóta eltelt 165 év során minden márciusban valahol találkozzunk, és együtt ünnepeljünk? Miért érezzük azt szükségesnek, hogy megőrizzük és átadjuk gyermekeinknek, az utókornak a forradalmi ifjak, és az első magyar felelős kormány emlékét?
Hát persze a példa. Az a példa, hogy so,k egyformán gondolkodó magyar ember a történelmünk során már többször bebizonyította, hogy tudunk tenni magunkért. – Persze csak ha akarunk. Az is bizonyos, hogy annál sikeresebb a kezdeményezés, minél többen látjuk, gondoljuk: ugyanaz a célunk.
Nemzeti ünnepeink okkal és méltán lettek a magyarság ünnepei. Voltak ugyan történelmünk során olyan időszakok, amikor múltbéli jeles napjaink ünneplését megtiltották, vagy amikor az ünnepeket másként értelmezték. Sőt olyan is előfordult, hogy egyszerűen csak kisajátították.
A nemzeti ünnep lényege azonban benne foglaltatik nevében, nem a ténye teszi elsősorban ünnepé, hanem az, hogy kivétel nélkül minden magyar magáénak vallhatja és vallja, bárhol is éljen a világon. Minden nemzettársunknak joga van e jeles napokat emlékezetébe vésni és szívébe zárni. A történelmi emlékezet és a nemzeti érzet valahogy genetikusan ivódott belénk.
A nemzeti lét abban nyilvánul meg, hogy vannak olyan kortól, nemtől, társadalmi helyzettől, hitvallástól független, kétségbe vonhatatlan értékeink, melyek ismerete az egész magyarságot eggyé kovácsolják.
A megemlékezés úgy válik igazi ünneppé, hogy lehetőségünk adódik honfitársainkkal együtt emlékezni, közösen elgondolkodni azon, hogy milyen erkölcsi üzenete van a 48-as szabadságharcnak.
Az 1848. március 15-én történt események sorsfordítóak voltak hazánk életében. Megalakult az első független és felelős magyar kormány. Pesten, a márciusi ifjak kihirdették a 12 pontot, békét, szabadságot és egyetértést akartak. Jogokat követeltek és sajtószabadságot, felelős minisztériumot, évenkénti országgyűlést. Törvény előtti egyenlőséget.
Bár az első független magyar kormány mindössze fél évig állt országunk élén, nevükre, tetteikre mindig emlékezni fogunk. Beírták magukat történelmünk nagyjai közé.
Az ő történetüket, az általuk hozott törvényeket, tevékenységüket nemzetünk sikertörténeteként könyvelhetjük el annak ellenére, hogy végül is a magyarság szabadságharcát vérbe fojtották. Mert nem lehet feledni, hogy a kivívott szabadságot idegenek verték le, cselszövéssel, megfélemlítéssel és túlerővel.
Engedjék meg nekem, hogy az 1848-as események részleteibe ne menjek most bele, hiszen azt a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói hűen be fogják mutatni következő műsorukban.
De cserébe had osszam meg Önökkel egy gondolatomat: ahogy akkor volt, úgy ma is egyfajta forradalom zajlik. Korunk forradalma más formában öltött testet, más arcot mutat. De ugyanúgy, mint akkor, most is küzdelmet folytatunk a szabadságunkért. Látjuk kormányunk kétségbeesett igyekezetét, amit a külföldi nagytőke hatalmának visszaszorítása érdekében tesz. Viszont a saját bőrünkön érezzük a tőke hatalmának erejét. Minden kísérlet, ami a mindennapi élet könnyítését szolgálta volna, kudarcba fulladt.
Bankadó - áthárítva. Szemétadó - áthárítva. Vezetékadó - áthárítva. Mind ránk! Sorolhatnám.
Hiába vezetőink jó szándékú kísérlete, hiába az ezt megerősítő törvény, a külföldi nagytőke ezeket semmibe véve zsigereli a magyart.
Függetlenséget akarunk a pénzvilágtól.
Szabadulni szeretnénk a kiszolgáltatottságból.
Nagy dolog? Lehet, de ez létünk és jóérzésünk alapja.
Azok az emberek, családok, települések, akik devizahitelt vettek fel, mára csaknem mind kilátástalan helyzetbe kerültek. Naponta szembesülünk lehetetlen sorsokkal, családok vesztik el otthonaikat, mert valamikor súlyosan félrevezetve egyoldalú bűnös alkuba kényszerültek. Miért is? Pusztán azért, mert otthont akartak teremteni, vagy éppen munkájukat elvesztve, emberi létük minimumát szerették volna biztosítani. Sorolhatnám települések százait, akik ugyanígy jártak, és manapság az egyre mélyebbre húzó adósságcsapdában szenvednek.
Jó, tudom, ez ismétlés. Csakhogy azóta a helyzet keveset változott. Már nagyon régóta nem Magyarországon dől el, hogy milyen sors vár ránk és gyermekeinkre. Ezen változtatni kell!
Egyén, család, település – egy ország, egy nemzet. A legkisebbek problémája is egy az országéval.
Egyénenként, nemzetként és a világ polgáraiként mindannyian azt szeretnénk, hogy tisztességesen, emberhez méltó módon tudjunk élni. Mi magyarok olyan szabadságot szeretnénk, melyet elődeink vérüket ontva vívtak ki maguknak.
Mondjuk ki bátran, ez nagyon drága volt, ezt nem engedjük elvenni!
Nem hagyhatjuk, hogy az elődeink által kivívott szabadság talmi maradjon!
Mert szabadság puszta szóvá degradálódik, egy ellehetetlenített élet mentén!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szeretem a verseket, mert sokat tudnak mondani, leegyszerűsítik a tartalmat, szívhez szólnak. Tömören és mégis líraian fogalmaznak meg olyan értékeket, melyeket más műfajban sokkal bonyolultabb lenne körülírni. Talán ezért is választottam Reményik Sándor versét, melyből két kifejezés ragadott meg legjobban. E két fogalom: - a munka és a hit.
Az 1848-as események több üzenetet hordoznak. A példaértékű nemzeti egységet, az összefogást, a tenni akarást, a hősiességet. A bátorság egyedülálló példáját hagyták ránk elődeink: szabadságot, függetlenséget akartak. És bizony ezért sokan a létező legtöbbet, az életüket áldozták. Az ő áldozatuk adjon nekünk erőt ahhoz, hogy megvívhassuk a saját harcunkat. S akkor nem volt hiábavaló az áldozat.
Engedjék meg, hogy 1848. március 15. tanításából visszautaljak a versre, és itt is kiemeljem a munka, a hit és az összefogás szellemiségét. Okkal teszem. – Az elért közös eredményeink okán.
Városunkban a 2013-as év sikerrel indult. Ahhoz, hogy ezeket a pozitívumokat ki tudjuk vívni, elsősorban erős hit, rengeteg munka és páratlan összefogás kellett. Azt hiszem ennél jobb alkalom, hogy közös sikereinkről beszéljek, nem is adódhatna.
A közelmúltban 1,9 milliárd forinttal lett kevesebb Pécel adóssága. Első körben a kormány 60 százalékos konszolidációt ígért. Végül a 60 százalékos hitelátvállalásból 65 százalék lett. Nagyon nagy fegyvertény ez, higyjék el! Hatalmas összeg. Kilátástalan és nyomasztó helyzetünk jelentősen könnyebb lett. Azt gondolom, valami nagy csodára lett volna szükség ahhoz, hogy a közel 3 milliárdos adósságunkat valaha is vissza tudjuk fizetni. Ez a kényszerhelyzet bizony gúzsba kötötte volna a mindenkori városvezetés kezét az elkövetkezendő 25 évben.
Gondoljanak csak bele, milyen érzéssel kezdhettük meg nap, mint nap munkánkat, abban a lelket szorongató tudatban, hogy csak azért dolgozunk, mert talpon kell maradnunk, azért küzdünk óráról órára, hogy ne kelljen a csődbiztossal találkozni. Néhányan ugyan örömteli várakozással várták, de a többség csak egyszerűen félt a városcsődtől. Lássák be ilyen körülmények között ez elég hálátlan feladat.
Amikor nap-nap után a rengeteg nekünk szegezett panaszt azzal tudjuk csak elhárítani: - Igen kérem, ismerjük a problémát, mélyen együtt érzünk, de nem tudjuk megoldani pénzhiány miatt.
De mégis: városunk talpon maradt. Számtalan akadályt kellett leküzdenünk. Jó néhány fogadatlan jós véget hirdető szavát cselekedeteinkkel tudtuk megcáfolni. Mi azonban, minden hátráltatás ellenére tettük a dolgunkat, mert erre esküdtünk.
Hittünk magunkban, hittünk az Önök megértésében, bizalmában, és nem hagytuk, hogy ezek a nehézségek eltántorítsanak bennünket a kitűzött céljainktól.
Hittünk abban a Móricz Zsigmond-i megfogalmazásban, mely szerint: „mindig a jövőnek kell dolgozni, nem a hirtelen zsebre vágható pillanatnyi sikernek”.
Ezért dolgoztunk az elmúlt két évben, és ezért dolgozunk ma, és ezért fogunk dolgozni a jövőben is. Így, hogy a város adósságának nagy része eltűnt, meggyőződésem, hogy könnyebb lesz. Bár maradt még jócskán vissza fizetni való, de kétségtelenül hatalmas tehertől szabadultunk meg.
Ahhoz azonban, hogy ezt a sikert elérjük, komoly összefogás kellett. Ahhoz, hogy még többet harcoltunk ki, mint amire előzetesen számítottunk: segítség és támogatás. Csak megjegyzem: a még több, esetünkben tehát az öt százalék, amely kimondva ugyan nem tűnik soknak, 150 millió forinttal kevesebb adósságot jelent, mint az eredeti előirányzat. Ez nagyon sok pénz.
Tudtunk a kormánynak olyan indokot szolgáltatni, hogy méltányos elbánásban részesüljünk. Öt százalék pluszt sikerült elérnünk, így 65 százalékos adósságkonszolidáció lett a vége.
Ennek az eredménynek az elérésében nagyon sokat köszönhetünk dr. Szűcs Lajosnak, a Pest Megyei Közgyűlés elnökének, aki megtisztelt minket bizalmával, és mindvégig több dologban támogatott és támogat minket, azért hogy városunk az elérhető legjobb pozíciókat szerezze meg.
Tisztelt Elnök Úr! Engedje meg, hogy Városunk valamennyi lakója nevében hálásan megköszönjem a segítségét!
Tehát úgy érzem Joggal lehetünk büszkék, de - NEM VAGYUNK EGYEDÜL – mert minden elismerést megérdemelnek a hivatali kollégák is, kivétel nélkül valamennyien. Ők azok akik – sokszor éjszakába nyúló munkával, a napi kötelező feladatok elvégzése mellett – kidolgozták és összerakták azt a dokumentációt, amely lehetővé tette a nagyobb mértékű konszolidációt.
Valamennyiőtöknek hála és köszönet érte. Külön köszönet illeti Fazekas Barna alpolgármester Urat, mert ő az, aki a napi operatív hivatali munkában helyt áll, sokszor helyettem is, hogy én azt tehessem, ami a dolgom: menjek, tárgyaljak, építsem a kapcsolatokat, keressem az olyan lehetőségeket, melyekből profitálhat Pécel. Köszönöm neked Barna!
Tisztelet illeti képviselőtársaimat felelős munkájukért, amivel a város jobbítását szolgáló tevékenységet segítik. Teszik ezt napi munkájuk mellett, feltétlen bizalommal és odaadással. Köszönöm a segítségeteket!
Önöket pedig arra kérem, nézzék el nekem ezt az érzelmi kitörést, próbáljanak megérteni. Nekünk, pécelieknek ez nagyon nagy szó, mert ebben a válságos, pénzszűkös időben olyan eredményt sikerült elérnünk, amelyre legmerészebb álmainkban sem gondoltunk volna. Képletesen úgy érezzük magunkat, mint a sivatagi vándor, aki felkészült a hosszú szomjazásra, de közben beleesett egy kútba.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mint a példa mutatja, megéri összefogni, hinni és dolgozni, mert a közös szerepvállalás nem elsősorban önmagunk miatt fontos. Nekünk, felnőtteknek, példát kell mutatnunk gyermekeinknek. Örökségünket megtartani, ápolni és gyarapítani, jelenünket tisztességgel megélni, élhető jövőt tervezni – ez nagy felelősségünk feléjük.
Gondolkozzunk és dolgozzunk együtt, építsünk és tegyük meg mindannyian, amire képesek vagyunk. Az akarat az, amely egy irányba visz, a közös cselekvés pedig mindig eredményre vezet. Széchenyi Istvánt, a reformkor nagyját idézve: „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen“.
Most az élet rettenetesen nehéz, ennek ellenére meggyőződésem, hogy a rossz idők múlóban vannak, és nemzetünk, ha lassan is, de elindult a felemelkedés útján. Hiszünk kormányunknak, hogy ezt a nagyon kilátástalan helyzetet felismerve segítő kezet nyújt felénk. Bármennyi gond is terheli vállunkat, akármilyen sok ellendrukkerünk van: hiszem, hogy egy szebb világ megteremtésén dolgozunk: összefogásban és egységben.
Ma, 2013. március 15.-én 48 üzenetéből három momentumot emeltem ki. A munkát, a hitet és az összefogást. Az 1848-as hősöket is a hit érzülete vitte előre, hitük tettekbe, majd munkába fordult. Köteléket pedig az összefogás teremtett közöttük. Hittek a hazában, a szabadságban, és abban, hogy a magyarok sorsa jobbra fordul. Büszkén emlékezünk rajuk.
Végezetül engedjék meg, hogy én is elegendő erőt és hitet kívánjak Önöknek és magunknak ahhoz, hogy folytatni tudjuk a további munkát, tudjunk tenni másokért és önmagunkért, családunkért, a mi városunk közösségéért, a mi magyar hazánkért.
Köszönöm, hogy meghallgattak, és megtisztelő hogy együtt ünnepelhetek Önökkel!
{jcomments on}