


2013. Július 26. Péntek, 09:00
Hosszan tartó betegség után július 24-én, 94 éves korában elhunyt Szamosszegi Bodó Sándor. A festőművész kiállítása augusztus közepén nyílik Pécelen. A művész festményeit tavaly Pécelnek adományozta. A temetés augusztus 16-án 14 órakor lesz.
Bodó Sándor 1920-ban született Szamosszegen. Tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán végezte megszakításokkal a második világháború alatt és után. Feleségével Budapesten ismerkedett meg. Az országot 1957-ben hagyták el feleségével és gyermekükkel, majd költöztek az Egyesült Államokba, Nashville-be. A festészet mellett szobrászattal és faliszőnyegek készítésével is foglalkozott, az 1970-es évektől az amerikai történelem pillanatait is megörökítette alkotásain. Feleségével 1999-ben költöztek Budapestre, ahol kiállító termet is nyitottak. Több kiállítása volt már látható Magyarországon is, többek között a Hadtörténeti Múzeumban.
A művész pár éve elhunyt feleségén keresztül kötődik Pécelhez. Bodó Ilona (leánykori néven Fábián Ilona) Pécelen nevelkedett és 2002-ben a péceli Baptista temetőben temették el.
Pécelnek adományozott műveiből augusztus 16-án nyílik kiállítás a régi Művelődési Házban (Szamosszegi Bodó Sándor kiállítása augusztusban nyílik).
Bodó Sándort augusztus 16-án 14 órakor temetik a péceli Baptista temetőben.
A művész haláláról kiadott teljes közlemény itt olvasható http://bit.ly/169cGYK
Fotó: nava.hu