Ha már fennjárunk Pécel északi részén, időzzünk el a Várhegy alatt is, amit Csúnyának nevez a köznyelv. Ez a terület a Vásártér végénél kezdődik, rögtön a mai Apafi utcától.

Északi irányba csaknem itt nyílik szét a Csúnya árokrendszere. Az egyesült alsó ág lefelé burkolt meder, az Apafi utcától észak felé már csak természet alkotta bevágásokban folytatódik.

 

 

 

 

A völgyek megközelítik a Nagytarcsa-Isaszeg összekötő utat. Valaha mindkét ágában vízér csordogált, több forrás táplálta az ereket, amelyek összegyűlve patakot alkottak. Ez a patak fél évszázaddal előbb még nem futott a Rákos-patakba, hanem a mai vasúttal párhuzamosan, külön mederben ment tovább Rákoscsabára, ahol végül is csak-csak találkozott a Rákos élő medrével. A mostani medrét (a Rét utcait) a patak szabályozásakor alakították ki, s így szűnt meg a réten az élő csúnyai meder. Időnként hatalmas folyóvá duzzadt az erecske, mivel a környék dombjairól lezúduló vizek ebben a mederben gyűltek össze. Komoly hordalékot szállított magával, mivel a Rákos-patak nyugati környéke lényegesen magasabb, mint a középső vagy a keleti. Több évszázadon keresztül ide terítette azt a mérhetetlen mennyiségű homokot és szerves talajt, amit a Csúnya-árokból és a környező dombokról lehordott.

 

Az erózió visszatartására a 20. századig nem történtek kísérletek, és akkor is csak részlegesen, mert a teljes munkálatokra biztosan nem állt rendelkezésre elegendő pénz. (Az 1945-ös műszaki terv első, keresztirányú ún. vízmosáskötése. Valamikor nem volt feltöltve ennyire. Az 1960-as években itt még kacsák, libák úszkáltak a visszatartott vízben. – A szerző) 

Pedig a tervek elkészültek, és annak alapján három gát. Több talán azért nem, mert biztosan hiányzott hozzá a fedezet. Az egyik gát az Apafi utcánál, a másik kettő pedig az ágak végében, nem messze az Apafi utcai védműtől. Meg kell említenünk a Petőfi utcai horgásztavat, amely a jobb oldali védmű gátjánál alakult ki. Az előző évszázad ötvenes-hatvanas éveiben még kedvelt szabad fürdőhelyül is szolgált. Mivel a tó vízmennyisége elég rapszodikus és hordalékos volt, így minden a horgászokra maradt. A Csúnya közvetlen területe (a gödörmellék egy-két száz métere) vadon nőtt fákkal volt teli. Valaha a település elöljárói gondosan ügyeltek a terület növényzetének fennmaradására, mert tudták, hogy ha kopárrá válik a hely, még nagyobb kár érheti a területet. (Nem lesz, ami visszatartsa a további eróziót.)

 

Időnként hol magánkézben volt, hol pedig közterületként és közlegelőként funkcionált. Tulajdonképpen 1934-ben került állami tulajdonba. (Varga M. i.m. 134. – A szerző) Az ezerkilencszázötvenes években még rendszeres legeltetés folyt a környéken. A magángazdák teheneit, kecskéit és birkáit itt legeltették. A falusi kanász, tehenész vagy gulyás gyűjtötte egybe az állatokat. Pontosan nem tudni, mióta élt ez a szokás, de minden bizonnyal régóta ide járhattak legeltetni a falusiak. Még emlékszem arra, hogy az ötvenes években egy szürke marha szarvából készült nagy tülökkel jelezték a csorda érkezését. Ilyenkor az is kiállt a háza elé, akinek nem volt állata. Megfoghatatlan hangulata volt a csorda látványának, amely sokszor az utca teljes szélességében hömpölygött. Valószínűleg ritkás erdő (berek) borította a környéket. De ott, ahol viszonylag összefüggő egyenesebb terület volt, és kevésbé veszélyeztetett a lezúduló esővizektől, évszázadok óta földművelés folyt. Nagyobb mértékben talán akkor kezdett erodálódni a löszös talaj, s marta ki ezeket a völgyeket, amikor jelentősen elkopott erről a területről az erdőfelület. Ez az idő talán a kora középkor elejére eshetett, mivel Pécelen nagyobb arányú földművelés a 13-14. századra datálható. Az utóbbi évtizedekben már a csúnyai szántóterület is jelentősen megkopott.

A 19. században még rövid u-val írták a hely nevét. Hogy szemantikai különbség van-e a két kifejezés között, erre eddig nem találtam még magyarázatot. De véleményem szerint nem lehet „elírási hiba”. Tehát bele kell nyugodnunk, hogy a korábbi leiratokban az akkori helyesírási feltételek mellett jól írták a nevét. Az persze más kérdés, miért nem tartottuk

meg az eredeti írásnak megfelelő névformát. Ha rajtam állna, a múlt hagyományainak tiszteletéből megtartanám (visszaállítanám) a régi, rövid u-s formát. (Ettűl kezdve rövid u-val

fogom írni. – A szerző)

Egyébként a korábbi névrögzítésre csupán egyetlen adatot találtam: a PESTY-féle összeírásban szerepel rövid u-s változatban (1860). (Varga M. monográfiájában tévesen „csana”- ként jelent meg. Az pedig csalánt jelentene. Tehát elírás volt. – A szerző)

De miért lett csúnya a Csunya, amikor a 20. század és a mai Pécel lakóinak egyik legkedveltebb kirándulóhelye? Ez a név nem szerepelt a középkori oklevelekben. Valószínű, hogy a középkorban királyi vagy egyházi terület lehetett, talán ezért nem tudunk róla. Még arra is gondolhatnánk, hogy nem is volt külön neve. Ez pedig minden bizonnyal nem igaz, hiszen az egyszerű emberek a velük kapcsolatos jelenséghez mindig társítottak valamilyen képszerű kifejezést, szóképet. Talán a PESTY-féle összeírás adja meg rá az egyik lehetséges választ. Egyébként a Magyar értelmező szótár (2003) szerint a fogalom: „Aki, ami kellemetlen látványt nyújt: nem szép;… Kellemetlen, barátságtalan…nagyon szörnyű”. CZUCZOR-FOGARASI szótára ettől több példát is felsorol, de bizonyos értelemben nincs sok különbség a kettő között. Ide csupán azokat emelném be, amik ma már nem használatos kifejezések, vagy inkább tájnyelviek. „Néhutt a köznép főnévül is használja a szeméremtest és alfel helyett. Oly rongyos, hogy a csúnyája is kilátszik. Gömörben: csúnya féreg, am. farkas…” Még az Új magyar tájszótár 1979. (II:157) egyik kifejezését említeném: „csúnyaság: (R.gyarmat 469:157) könnyen elszaporodott a házban a csúnyaság... bogarak” (N.szalonta 1410:295) Az előbbi idézetektől jelentősen eltérő megfogalmazásokat máshol nem találtam. Lényegében nem sokkal kerültünk közelebb a megoldáshoz, ha valamilyen rendkívüli néveredetet keresnénk a kifejezés mögött. De mint mondtam, ez a hely a mai fogalmak szerint szép. Ámbár lehet, hogy a néhány évszázaddal előbbi felfogás szerint valóban csúnyának számított, mivel még földművelésre sem volt alkalmas.

 

 

Nem kell nagy léptékekben gondolkodni, de alig száz éve még nem hiszem, hogy a köznép igénye lett volna a „céltalan” barangolás. Az emberek általában szükségletük szerint értékelték a körülöttük levő világot. Számukra miért lett volna szép az a hely, amit nem tudtak „semmire” sem használni? Ezzel a nagyon is egyszerű jelzővel fejezhették ki a táj „értékét.”

Az előbbi CZUCZOR-idézetből kiindulva mondhatnám azt is, hogy ez volt a táj „csunyája”. A másik lehetséges néveredet miatt visszakanyarodnék a PESTY-féle idézetre, illetve annak

a péceli elöljárónak a megállapítására, aki így fogalmazta meg a hely nevének keletkezését:

„…a’ legelőt Csunyá-nak nevezik, mert vízmosásos hegyvölgy, ugyanezen dűlőben van az Isten árka. 8-10 ölnyi mélységű vízmosás, gödör két ágra...” Ebben a mondatban olyan kifejezések találhatók, melyek a korabeli ember gondolatvilágát tükrözik.

 

 

 

Az elöljáró definíciója aszerint: csunyának nevezi azt a helyet, ahol vízmosásos hegy-völgy van. Valóban egy sajátos péceli kifejezéssel állunk szemben? Igen is, meg nem is. Mert ha arra gondolok,

hogy már az illető sem tudhatta, honnan kapta ez a határrész a nevét, akkor egyszerű a magyarázat: ő is csak találgatott. Ha viszont tudatos volt, és így is használták ezt a kifejezést,

akkor ez már sokkal érdekesebb és értékesebb, mivel ezáltal régi szókincsünk lenne  gazdagabb. Ha figyelmen kívül hagyom az előbbiket, akkor is egy sajátos péceli értelmezéshez jutok el. Az idézet alapján: „…ugyanezen dűlőben van az Isten árka…” Igen, ott volt az ’Isten árka’ is. A völgyeket metoním (két fogalom összefüggéséből keletkező szókép – A szerző) névadás alapján nevezhették így, melynek indítéka totemisztikus jellegű is volt. Bár általában ún. ördögárkokkal találkozunk a Kárpát-medencében, de amiért az árok mégsem azt a nevet kapta, annak oka éppen abban rejlik, hogy az Istennek akarták ajánlani. (Tudat alatt biztosan a Pokolba kívánták volna a haszontalan gödröket.)

Pécelen egyébként volt ördögároknak nevezett vízmosás: valahol a locsodi részeken, de a Pesti utcára csatlakozó, a mai szennyvíztelep mellett húzódó vízmosás egyik részét is Ördögároknak neveztük.

Az írás Juhász József „Miért Pécel a Pécel?” c. készülő monográfiája egy fejezetének részlete. A könyv várhatóan ez év második felében kerül kiadásra. A részletekért kérem, keressék

a szerzőt a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. e-mail címen.