Ráday300 Miért viselt hálósapkát Ráday?

Miért viselt hálósapkát Ráday?

Még egy utolsó sztori Ráday Gedeonról, és - ha nem is 300 évre - de egy időre befejeztük. A róla fennmaradt képen hálósapkát visel, és most kiderül, hogy miért. Mert fázott. Szülőfalujában, Ludányhalásziban egyébként október 1-én iskolát neveztek el róla.

Ráday Gedeonról a közismert rézmetszet az egyetlen megmaradt kép, minden egyéb másolat erről készült. Ezért látható mindenhol hálósipkában.

A kép készítésének körülményeit Kazinczy dokumentálta és most a parokia.hu írt róla. Berecz Ágnes, a Ráday Gyűjtemény igazgatója mesélt a részletekről:  "Ráday Gedeon a portré miatt öltötte fel a díszruháját. Valójában már nem nagyon hordta, inkább egy egyszerű fekete házikabátot viselt a hétköznapokban. Valószínűleg fázós lehetett, mert napközben is hálósapkát hordott. A díszmagyarhoz viszont természetesen egy szintén díszes süveg illik. Ráday Gedeon ennek megfelelően felöltözött, de feszengett a rajzoló előtt, és egyszer csak azt mondta, mégis inkább legyen úgy, ahogy szoktam lenni és felvette a hálósipkáját. Persze egy ideig még bizonytalankodott, melyik is legyen, de a végén azt mondta, maradjon a hálósipka, mert az vagyok én. "

Ráday Gedeon október 1-jén, háromszáz éve született Ludányban (ma Ludányhalászi). A szülőfalujában ebből az alkalomból iskolát neveztek el róla. Az emléktábla itt is megtekinthető.

További írások és színes történeti morzsák a 300 éves Ráday kapcsán itt.

{jcomments on}